Legjobb idén látott filmek – 2015

Bár az utóbbi pár évben inkább lelkesedtem az adott évi filmtermés kapcsán, idén valahogy nem vagyok maradéktalanul boldog. Pedig mintha több filmet sikerült volna megnéznem, mint arra számítottam (szám szerint 72-t, amiből azért 18-at a Titanic hozott magával, no meg az újranézésekről ne is beszéljünk), de valahogy nagyon kevés kiugróan jó művet láttam. Pedig az Oscar-szezon egészen korrekt volt, év közben is be-beestek érdekesebb produkciók, s bár a blockbusterek többségét inkább felejthetőként könyveltem el, azért ott is volt néhány kiemelkedő alkotás.

Úgyhogy nem egészen tudom, miért vagyok negatív – talán az új kedvencek hiányoztak, talán csak a csalódások nyomták rá a bélyegüket a többiekre, talán egyszerűen az zavar, hogy egy jobb évben a toplistából elég sokan kiesnének, mindenesetre azért annyira nem esett nehezemre kiválasztani a tíz legnagyobb élményt 2015-ből. Következzenek tehát az általam legjobbnak ítélt 2015-ös filmek (amiket idén mutattak be itthon) – a mérvadó szokás szerint a filmes naplóm volt.

10. holtversenyben A csend képe (The Look of Silence) és Citizenfour
Dokumentumfilmeket ritkán nézek, de az idei év határozottan megerősített abban, hogy ezt rosszul teszem. A csend képe egy hihetetlenül sokkoló, megrázó, és úgy az egész emberiséget átértékelő film (mint a legtöbb, ami tömegmészárlással foglalkozik), ráadásul Indonéziát nem ismerjük, úgyhogy már csak ezért is előnye volt Oppenheimernek – fájdalmas élmény. A Citizenfour pedig talán napjaink egyik legjelentősebb és legaktuálisabb témáját, a lehallgatások-adattárolások-elemzések körüli botrányt taglalja, legalább annyira megrendítően, mintha tömegmészárlásról beszélne. Kevés fontosabb filmet láttam idén, mint ez a kettő.

9. Mad Max – A harag útja (Max Max: Fury Road)
Nem értettem, hogy mire ez a felhajtás. Nem érdekelt (emberek kocsikon száguldanak, közben ölik egymást – és?), nem akartam megnézni. Aztán valahogy mégis bekeveredtem a moziba, és egy egészen elképesztő élményt kaptam. Nem érzem tökéletesnek, lehetett volna még inkább a kedvemre való, de nem tudok szó nélkül elmenni a film elképesztő kreatív töltete, sebessége és hangulata mellett. Évtizedek múltán is mérföldkőként tartjuk majd számon a legújabb Mad Maxet.

8. Hétköznapi vámpírok (What We Do in the Shadows)
A Titanic Filmfesztivál minden évben képes meglepni, de idén ennek örültem a legjobban – egyébként valószínűleg simán kihagytam volna az év egyik legszórakoztatóbb és leghumorosabb komédiáját. Persze már az alapkoncepció (miszerint egy áldokumentumfilm keretében vámpírokat követünk) is tetszik, és szerencsére sikerült a végletekig elvinni. Garantált nevetés, ügyes ötletek – ennél nem is kell több.

7. Kingsman: A titkos szolgálat (Kingsman: The Secret Service)
Januárban mutatták be, de nekem egészen decemberig tartott, mire elértem az év egyik legjobb akciókomédiájáig. Ilyenből egyébként nem volt hiány 2015-ben (lásd még később), de amúgy teljes rejtély, hogy miért nem csaptam már le rá korábban – legalább Matthew Vaughn nevének meg kellett volna ragadnia bennem. Valójában itt sem történik más, mint a Kick/Ass esetében: kétórányi esztelen, őrült paródia, szélsőséges szatíra, egy olyan műfajé, amire egyébként is ráfér már a ráncfelvarrás. Iszonyúan élveztem.

6. Sicario – A bérgyilkos (Sicario)
Tűnődöm, hogy a Sicario csak azért ragadt meg bennem, mert nem túl régen pótoltam, a hype és az általános elragadtatás után, vagy egyébként is ilyen remek élmény lett volna. Ez már soha nem derül ki, az ellenben biztos, hogy ha feszültséget, izgalmat, igazi lélegzet visszafojtva várt eseményeket keresünk, akkor itt kell nézelődni – hogy a Sicario nem áll meg itt, hanem az erkölcsi és lélektani kérdések felé tereli a mondanivalót, az különösen szimpatikus.

5. Az U.N.C.L.E. embere (The Man from U.N.C.L.E.)
Én bírom Guy Ritchie-t. Tudom, hogy mások annyira nem, különösen nem az UNCLE miatt, de én szeretem ezt a baromi stílusos, elegáns, magával ragadó akciókomédiát. Hiszen ez sem több, mint a Kingsman, csak más – itt is a paródián van a hangsúly, de ezt képes túlzás nélkül, a közel-hihető események talaján tálalni, képes önállóan is működő filmet bemutatni. No meg remek akciójelenetekkel, zenével, kamerával… várom legközelebb is Ritchie-t.

4. Agymanók (Inside Out)
A Pixar az elmúlt pár évben egyre furcsább irányokat vesz, amit nem tudok teljes mellszélességgel támogatni, de az Agymanókkal (áh, már a címet is szeretem) megmutatták, hogy bizony még mindig ők az első számú amerikai animációs filmstúdió. A “mi lenne, ha az érzelmeknek lennének érzelmei” nemcsak reklámszöveg, tényleg elképesztő finomságról, empátiáról és érzelmi hullámvasútról tesz tanúbizonyságot ez a film – mondjuk ki: ilyet nem várnánk animációtól. Az ilyenek miatt hajlamos vagyok megbocsátani a Pixarnak.

3. Liza, a rókatündér
Tavaly egyenesen az év meglepetésének jelöltem a “magyar filmet”, Utóéletestől, VAN-ostól, Szabadesésestől, és szerencsére ez a tendencia idén is folytatódni látszik. Mondjuk én a Saul fiától nem vagyok elragadtatva, de kétségtelenül örülök a nemzetközi sikerének – engem a Liza sokkal inkább meg tudott ragadni. Szerethetősége, szimpatikus-könnyed hangulata, finom árnyalatai, zenéje: minden együtt van ahhoz, hogy valami igazán emlékezetes szülessen. Még ilyet!

2. Whiplash
A 2015-ös Oscar-szezontól ugyan nem voltam elájulva (leginkább amiatt, mert a két legjobbat még 2014-ben láttam), voltak jobb és rosszabb művek is, de a Whiplash toronymagasan kiemelkedik köztük. Értem én, hogy elcsépelt sportfilm dramaturgia, meg hatásvadász feszültségkeltés, de a Whiplash annyira belém vág, annyira mélyen eltalál, hogy az valami elképesztő. Simmons és Teller kettőse zseniális, nagyon emlékezetes élmény.

1. Ifjúság (Youth)
A 2013-as toplistámra csak a második helyen került fel A nagy szépség – ezt azóta is sajnálom, pedig csupán arról volt szó, hogy még nem tudtam annyira helyre rakni magamban. Azóta az kedvenc filmmé vált, én meg tűkön űlve vártam a legújabb Sorrentino-képeskönyvet. Audiovizuális orgia, olyan tartalommal, hogy még jópárszor újra kell néznem, hogy igazán összeálljon bennem. Első megtekintés után színtiszta elképedés, katarzis és ámulat – másodjára sem kevesebb. Egyértelműen az év filmje nálam.

Egyéb kategóriák

A fentieken felül is akad még néhány film, amely mindenképpen érdemes kiemelésre.

A Titanicról az X+Y (A Brilliant Young Mind) még sokáig a “szerethető dráma” etalonja lesz, az Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni (Me and Earl and the Dying Girl) pedig az egyik legjobb indie film, amit idén láttam.

Az év leginkább zavarba ejtő folytatása: Star Wars: Az ébredő Erő (Star Wars: The Force Awakens) – kommentár nélkül; azt hiszem, egyértelmű

Az év legaranyosabb animációja: Hős6os (Big Hero 6) – egyértelműen a gyerek célközönségre kiszámított, magával ragadóan aranyos alkotás

Az év akciófilmje: Mission: Impossible – Titkos nemzet (Mission: Impossible – Rogue Nation) – a fene hitte, hogy MI rész valaha ide kerül, de ez tényleg remek volt (lásd még: az év legjobb Bond-filmje)

Az év sci-fije: Mentőexpedíció (The Martian) – hurráoptimista Mars-járás, szinte tökéletes adaptáció

Az év szuperhősfilmje: Hangya (Ant-Man) – sokszor bevált recept, de még működik

Az év blockbustere, egyben az év látványa: Bosszúállók: Ultron kora (Avengers: Age of Ultron) – sokat lehet szidni ezt a filmet, de engem még mindig megtalál a Marvel

Az év legfurcsábban jó filmje: Csadoros vérszívó (A Girl Walks Home Alone at Night) – iráni vámpírfilm. Ezzel mindent elmondtam.

Az év legzseniálisabb borzalma: Kung Fury – elmondhatatlan, értékelhetetlen, iszonyatos

Az év legnagyobb csalódása/kihagyott lehetősége: holtversenyben Chappie, Holnapolisz (Tomorrowland), 007 Spectre – A Fantom visszatér (Spectre) – hát én már nem is tudom, hogy mit jelöljek

Az év legrosszabb filmje: Jupiter felemelkedése (Jupiter Ascending) – nem is értem, ez miért készült el


Újoncok: 2015/16

Már jó ideje véget ért az upfronts (olyannyira, hogy mindjárt kezdődik a szezon…), ahol megtudtuk, hogy mely sorozatokat nézhetjük a jövő évad során is, s melyektől kell búcsúznunk; ráadásul az is kiderült, hogy mik lesznek az újoncok. Azok közül válogattam, amelyek jobban érdekelnek, vagyis ideális esetben mik lesznek azok, amiket ősztől vagy tavasztól kezdve követni fogok. (Egyébként az elmúlt években egyre inkább háttérbe szorulnak az országos sorozatok a kábelesekhez képest – úgy tűnik, a tendencia csak tovább erősödik nálam.)

NBC

Rendőr-akciók, orvosok, ügyvédek és szitkomok. Rémisztően nem hoz lázba – hiába, a heti esetek nekem nagyon kevesek újabban. De a Heroes: Reborn még mindig várakozik tavalyról.

FOX

Lucifer: hívószavak: képregény, Sandman, és nem mellesleg némi pokoli hangulat. De azért remélem, a heti ügyeket valahogy érdekes tudják adagolni. A Californication készítője miatt plusz pontról indul. 2016 tavasz.

ABC

Of Kings and Prophets: jó, ez nyilván legjobb esetben is csak guilty pleasure lesz, de engem az ilyesmivel mindig meg lehet fogni. Ha jól van előadva, a bibiliai hangulat is lehet remek (lásd még: Kings). 2015 ősz.

CBS

Limitless: de csak mert a filmet alapvetően szerettem, és kíváncsi vagyok, hogy mit hoznak ki a koncepcióhoz. Kétlem, hogy hosszú távon érdekes lehet, de ki tudja. 2015 ősz.

Supergirl: képregényes és szuperhősös, ez persze instant várakozást jelent. CBS, szóval fogalmam sincs, hogy merre akarják elvinni – félek egy gyengébb Smallville-felé, de meglepetések mindig érhetik az embert. De legalább nem tinisorozat lesz. 2015 ősz.

CW

DC’s Legends of Tomorrow: akkor a The CW-n most már minden évben érkezik valami szuperhősös spinoff? Az Arrow az egyre gyengébb minőség ellenére nézős, a The Flash viszont szórakoztató – úgyhogy persze, mindenképp megéri bepróbálni. De mondjuk nem bántam volna, hogy mellékszereplők helyett inkább újra a nulláról kezdenek mindent. 2016 midseason.


Legjobb idén látott filmek – 2014

Eltelt 2014, és én újra egy olyan évet zárok, amikor elégedett vagyok a filmekkel. A meglehetősen gyenge 2012 után a 2013 már sokkal erősebb volt, s szerencsére ezt a tendenciát vitte tovább a 2014-es filmes év is: számos igen ütős alkotást láthattunk, annak ellenére (az elmúlt években ez nem így szokott legalábbis működni), hogy az Oscar-szezonból nem túl sok maradandó élményt tudnék felsorolni. Viszont év közben meglepően sok olyan filmet láthattam, amit egészen biztosan szívesen néznék majd újra majd évek múltán is.

Egyébként is elég sok filmet láttam idén, a klasszikusok pótlása projektem mellett is próbáltam mindig időt szakítani, ennek okán idén már a nyár elejéig több filmet néztem meg, mint 2013-ban egész évben – noha ettől függetlenül a december újfent a pótlások jegyében telt. A toplistában szokás szerint csak azok játszanak (többé-kevésbé), amit idén mutattak be itthon (vagy az Egyesült Államokban) – az irányadó ezúttal is a filmes naplóm lehet. Következzék tehát a top 10, utána néhány kiemelkedő alkotással.

10. Nebraska
Alexander Payne továbbra is az az amerikai rendező, aki érzi, milyen a “keserédes” mozi. A Nebraska fáj, megtörsz benne, fekete-fehér képei egészen a depresszió széléig repítenek, hogy közben végig valamiféle idióta mosoly játsszon a szád szélén. Nincsenek illúziók, csak a valóság: ez pedig máris jóval több, mint amit fél Hollywood elmondhat magáról.

9. A jogász (The Counselor)
Kicsit csalás, A jogász ugyanis még a tavalyi évről maradt 2014-re, de egyszerűen nem hagyhattam ki. Cormac McCarthy forgatókönyve alapján baromi tehetséges színészek (avagy sztárok) mondtak olyan őrjítően kemény dolgokat, hogy azt hittem, szétszakad közben a vászon. Itt nincs más, csak reménytelen kétségbeesés, erőszak és nihil, meg persze az állandó emberi vétkek. Nem tudom, mennyire Ridley Scott érdeme, de nagyon jól sikerült A jogász.

8. Az üldözött (Most Wanted Man)
Anton Corbijn már Az amerikaival felhívta magára a figyelmet, de Az üldözöttel most végre a csúcsra ért: nem is tudom, láttam-e már ennyire ütős thrillert. Nemcsak azért, mert a krimi / kémregény műfaji szabályait a maximumra pörgeti, s annyira eláraszt feszültséggel és izgalommal, hogy alig kapok levegőt, hanem azért is, mert közben fájóan pontos látleletet ad a valóságunkról, mindenféle elnézés vagy optimizmus nélkül. Darabokra tör, s aztán meg sem próbál összerakni.

7. Átmeneti állomás (Short Term 12)
“Szívmelengetően szórakoztató film, egyszerűen élvezet nézni” – írtam fel az Urániában a Titanic Filmfesztiválon az Átmeneti állomás megnézése után, s azóta sem tudok többet elmondani róla. Megvan az az optimizmus benne, ami az előző filmekből teljesen hiányzik: hogy hiába történik velünk baromi sok rossz, hiába vág újra és újra földhöz a sors, azért végső soron mégis jó élni. Mégis jó legalább lélegzetet venni, és szeretni, és örülni, és nevetni. Szeretem ezt a filmet.

6. Holtodiglan (Gone Girl)
Olykor azt hinné az ember, hogy David Fincher képtelen hibázni, ugyanis a Holtodiglannal megint egy nagyon erős filmet tett le az asztalra. Látszólag thriller, méghozzá a jobbik fajtából: feszült, izgalmas, ütős, hatásos. A felszín alatt azonban sokkal inkább karakterdráma, két olyan megtört emberről, akik akár mi is lehetnénk. Mert így tesszük tönkre egymás életét, mert így nyomorgatjuk egymást – hogy aztán ne várjon más, csak az üres mosolygás. Talán Jonathan Franzen készítene ilyen filmet.

5. A galaxis őrzői (Guardians of the Galaxy)
Kicsit kakukktojás a drámák tengerében, de A galaxis őrzői azon ritkaság a képregényfilmek tömegében, amit muszáj külön kiemelni. Két órányi nettó szórakozás, ráadásul tényleg abból a fajtából, ami nem néz hülyének, mer bátor lenni, de közben nem felejti el, hogy mégiscsak alapvetően azért ülsz be a moziterembe, hogy jól szórakozz. Paródia és szuperhőstörténet, baromi szimpatikus szereplőkkel és a kötelező körökkel – amelyeket mégis szívesen nézel, mert úgy rakták össze. Soha rosszabb képregényfilmet.

4. A Grand Budapest Hotel (The Grand Budapest Hotel)
Wes Anderson sosem volt nagy kedvencem: értettem én, hogy mit szeretne, illetve hogy mások miért szeretik, de valahogy sosem kapott el a hangulat, sosem éreztem át igazán az ő műveit. Aztán jött A Grand Budapest Hotel, és rögtön levett a lábamról: ügyesen, mi több, intelligensen szórakoztat, minden jelenetén és beállításán érződik valami játékos finomság, ami teljesen elvarázsolt. Az pedig csak hab a tortán, hogy mennyi ismert arc feltűnt a filmben.

3. Birdman (Avagy a mellőzés meglepő ereje)
Ugyan itthon majd csak jövő év elején mutatják be, de a forgalmazó jóvoltából már láthattam december végén a Birdmant, ami tippre elég sok jelölést is el fog vinni az Oscar-felhajtásban. Mondjuk ezt egy pillanatig sem sajnálom tőle, ugyanis az utóbbi idők legokosabb filmje volt: zseniális párbeszédei, nagyon értelmesen bemutatott jelenetei és a mindent átszövő humor (szintén az intelligensen szórakoztató fajtából) pedig levett a lábamról. Elképesztően élveztem.

2. Éljen a szabadság! (Viva la libertà)
A nagy szépség révén beleszerettem az olasz filmművészetbe, az Éljen a szabadság! pedig elmélyítette ezt a kapcsolatot. Vagy csak Toni Servillo nyűgözött le újfent. Akárhogy is, ez a hangulatos, politikában gazdag és költői film úgy szórakoztatott, ahogy csak kevés alkotás képes (mint mondjuk az előző Birdman). Remek színészi játék, okos forgatókönyv, magával ragadó humor, és persze az a pici olasz attitűd, ami mindent átjár. Olyan jó, hogy ha nem nézik hülyének a nézőt a mozikban.

1. Sráckor (Boyhood)
És akkor itt van az egyértelmű első helyezett, Richard Linklater monumentális vállalkozása, ami egyszerűen nem szól másról, csupán az életről. 12 év kevesebb, mint három órába sűrítve, olyan töménységgel és olyan őszinteséggel, amit, azt hiszem, még nem láttam mozifilmben. Itt minden színész, minden karakter együtt lélegzik velünk, mi pedig érezzük, hogy ez főleg róluk szól. Pedig nincs semmi különösebb dráma, semmi eredeti vagy megdöbbentő fordulat, csupán minden úgy történik, ahogy a valóságban is történne. Ennél ugyanis nem kell több: adjuk a valóságot. Őszintén. Tisztán. Erről szól a mozi.

Egyéb kategóriák

A fentieken felül is akad még néhány film, amely mindenképpen érdemes kiemelésre.

Kezdve rögtön az Oscar-szezon műveivel, melyek ha nem is hibátlanok, azért érdemes őket megnézni: A Wall Street farkasa (The Wolf of Wall Street), az Augusztus Oklahomában (August: Osage Country) vagy A vadászat (Jagten) önállóan is remek volt, de még a színészi brillírozás iskolapéldája, az Amerikai botrány (American Hustle) is mindenképpen fontos film volt idén. A Titanic Filmfesztiválon látott Joe is mindenképpen megérdemli a kiemelést.

Az év sc-fije: Csillagok között (Interstellar) – közel sem tökéletes, valójában sokkal inkább Speilberg, mint Nolan, ám mégis: hiányzik az ilyesmi a mozikból

Az év szuperhősös filmje: A csodálatos Pókember 2 (The Amazing Spider-Man 2) – valamit nagyon tud ez az új széria, engem ugyanis rendszeresen elvarázsol

Az év legszórakoztatóbb blockbustere: A majmok bolygója – Forradalom (Dawn of the Planet of the Apes) és X-Men – Az eljövendő múlt napjai (X-Men: Days of Future Past) – avagy azért Hollywoodban még mindig tudnak olyan szórakoztató filmeket csinálni, amitől nem verem a fejem a falba

Az év zenés filmje: Llewyn Davis világa (Inside Llewyn Davis) – hangulatmozi, csupán folk/blues dalok, meg egy emberi sors

Az év meglepetése: a magyar film (Utóélet / VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan / Szabadesés / Délibáb / Fehér isten) – ki gondolta volna, hogy az elmúlt évek hányattatásai után ennyi érdekes magyar film kerül a mozikba? néhány még kifejezetten jó is volt

Az én rajzfilmje: Szél támad (Kaze tachinu) – hiába, Miyazaki Hayao-ra még mindig lehet számítani, ha jó rajzfilmről van szó

Az év posztmodern filmje: holtversenyben a Borgman és a Valahol Angliában (A Field in England) – holland és angol, de mindkettő igazi szürreális, posztmodern alkotás, és hát valahol zseniális is

Az év európai filmje: Lovak és emberek (Hross í oss) – Izlandról egy olyan abszurd és őrült drámát nézhettünk meg idén, amire egészen biztosan nem számítottunk

Az év csalódása: Noé (Noah) – én hittem abban, hogy Aronofsky jól fog blockbustert rendezni: de kár volt, mint kiderült

Az év kihagyott lehetősége: Transzcendens (Transcendence) – annyira érdekes és okos film lehetne, de ehelyett megmaradt az egyszerű unalom világában; nagy kár érte

Az év legrosszabb filmje, egyben az év látványa: Transformers: A kihalás kora (Transformers: Age of Extinction) – persze nem is tudom, hogy mire számítottam, ugyanis katasztrofálisat kaptam, viszont legalább szép volt


Újoncok: 2014/15

Már jó ideje véget ért az upfronts, megtudtuk, hogy mely sorozatokat nézhetjük a jövő évad során is, s melyektől kell búcsúznunk, ráadásul az is kiderült, hogy melyek lesznek az újonc szériák. Ezek közül válogattam: mik érdekelnek, melyek lesznek azok, amiket feltehetően ősztől vagy tavasztól kezdve követni fogok. (Tényleg csak négy őszi sorozat, minden más 2015 midseason? Nahát.)

NBC

Constantine: képregényes démonvadászat? Ha kellő lazaság lesz benne, akkor még nagyon jó is lehet, egyelőre csak reménykedek a Sleepy Hollow után. 2014 ősz.

Aquarius: egy ’60-as évekbeli krimi nem különösebben érdekel, de David Duchovny még jó is lehet. Főleg, ha a sorozatgyilkosos szálat sem hanyagolják el. 2015 tavasz.

Emerald City: jól értem, sötét hangulatú, modern Óz Dorothy-val? Nem is hangzik rosszul. 2015 tavasz.

Heroes: Reborn: az eredeti Heroes-t egy idő után feladtam, de egy reboot még működhet is, ha ezúttal nem követik el ugyanazokat a hibákat. 2015 tavasz.

FOX

Gotham: najó, instant győztes. Persze tudom én, hogy Gary Oldman nélkül nem lesz ugyanaz, de élveznék egy szórakoztató képregényes krimit. Plusz sok crossoverrel. 2014 ősz.

Hieroglyph: mágia, Egyiptom és high concept? Nem is tudom, hogy milyen hívószó kellene még ahhoz, hogy jobban várjam. Csak ne legyen bugyuta. 2015 tavasz.

Gracepoint: csak és kizárólag David Tennant miatt. De az sem elhanyagolható, hogy a Broadchurch-öt szerettem. Remélem jó hangulata lesz. De lehet, hogy nem hetiben kellene nézni. 2014 ősz.

The Last Man on Earth: egy ideje nagyon unom a szitkomokat, szóval magas az ingerküszöböm, de egy ilyen koncepció megüti. 2015 tavasz.

ABC

Agent Carter: hiába, gyengém a képregényes vonatkozás. Viszont ha unalmas lesz a főszereplő vagy ez a heti ügyes koncepció, én biztosan kiszállok. 2015 tavasz.

The Whispers: Ray Bradbury neve jól hangzik, meg a “gyerekeket megszálló idegenek” koncepciója is, de sok múlik a castingon. 2015 tavasz.

CBS

Hát ez halál unalmasnak tűnik: csupa középszerűnek ígérkező nyomozós, ami akár még jó is lehet, de a pilot megnézéséig sem jutok el, ha nem hallok róluk elképesztően jókat.

CW

The Flash: woo-hoo. Az Arrow-t is szeretem, szóval ha legalább olyan szinten szórakoztat, én biztos maradok sokáig. Crossovereket! 2014 ősz.

iZombie: Rob Thomas neve jól hangzik, meg a koncepció is, de ebből még bármi lehet. Főleg a csatorna miatt félek – de persze ettől egy próbát még megérhet. 2015 tavasz.

The Messengers: újjáéledő emberes apokalipszis? A koncepció sok mindent rejthet magában, de CW, szóval erős kétkedéssel nézek a sorozat elé. 2015 tavasz.


Legjobb idén látott filmek – 2013

Az a furcsa helyzet állt elő, hogy végre elégedett vagyok egy évvel. A tavalyi meglepően gyenge esztendő után, amikor legszívesebben első helyezettet sem hirdettem volna, idén valahogy sokkal szórakoztatóbb alkotásokat volt szerencsém megtekinteni, lényegesen erősebb műveket láttam már az első hónapokban is. Ebben persze nagy szerepe volt a váratlanul színes Oscar-szezonnak is, de amúgy is sorjáztak az igen kellemes produkciók – miközben persze azért sajnos jó néhány gyengébb is beleesett a szórásba.

A december továbbra is a pótlások hónapja volt, főleg a végén belehúztam, és a korábban kihagyott filmek közül válogattam bőséggel – irányadó ezúttal is a filmes naplóm. Következzenek tehát a legjobb idén látott alkotások, sorrendben, majd néhány külön kiemelendő. Szokás szerint csak azok játszanak, amiket idén mutattak be itthon (vagy az Egyesült Államokban).

10. Phillips kapitány (Captain Phillips)

Tom Hanks drámázik. Kategóriájában hasonló az Oscar-győztes Az Argo-akció, ám annál jóval többet mutat: a személyes, emberi nézőpont olyan feszültséget teremt, hogy a székhez szegez. Még véletlenül sem manipulatívabb a kelleténél, apró megoldásokban is nagyon kellemes meglepetéseket okoz – tulajdonképpen ennél nem is kell több.

9. Zero Dark Thirty – A bin Láden-hajsza

A megszállottság filmje, Bigelow immár értékelhető rendezésében. Nem foglal állást, s tulajdonképpen nem is bin Ládenről beszél: sokkal inkább az emberről. Így pedig nem akar pamflet lenni, elfelejti a pacifizmust vagy épp a propagandát, a maszlag helyett inkább arra koncentrál, ami fontos. Nem biztonsági játékot játszik, okosabb, mint az átlag, ezért pedig nem is arat osztatlan sikert.

8. A nyár királyai (The Kings of Summer)

A huszonévesek tinifilmje? Lehetséges egyáltalán az ilyen? Könnyed érzelmek, tinidráma és persze az utánozhatatlan hangulat – A nyár királyai néhány srácról beszél, akik kivonultak a természetbe, semmi többről. Ez pedig magával ragad mindenkit, aki még képes az ilyesmit értékelni. Igazi tinifilm, amit még nem rontott el a XXI. századi társadalom, viszont képes sallangoktól és idétlen pózoktól mentesen önmagát adni – így válik egy magával ragadóan szeretnivaló alkotássá.

7. A nyomorultak (Les Misérables)

Ilyen a filmbe oltott színház? Címszavakban: éneklés, dráma, tömeg, nagyjelenet, harci lelkület, naiv optimizmus, szerelem, díszlet, vizuális megoldások és színészek. Műfajok találkozása, hogy valami egyedit hozzon létre – ritkán sikerül az ilyesmi jól, de A nyomorultak megtalálta a tökéletes arányt. Olyan mű, amely után úgy állunk fel a székünkből, hogy valami nagyformátumút, nagyvolumenűt láttunk, valami különlegeset, amelyre nem képes minden mozifilm.

6. Köszönöm, jól (Dakujem, dobre)

Ilyen Magyarország. Ó, várjunk csak, ez Szlovákia – bár egy magyar rendező szemén át. Van itt társadalomkritika, látlelet az emberi kapcsolatokról, és egy zavaróan ismerős, ebből adódóan kissé fájó, ám mégis megmosolyogtató családtörténet, továbbá virágmintás abroszos kisvárosi vendéglő és „Megy a gőzös”-t éneklő részeg rokonok. Minden ízében ismerős, kacagtató és szomorú. Ilyet is lehet azért még csinálni Európa eme szögletében.

5. A nagy Gatsby (The Great Gatsby)

Gazdagság, fényűzés, csillogás, díszes palota, elegáns estélyek, kifogástalan társasági élet, szerető család: a látszat hatalomra jutása, az amerikai álom csődje és sikere(?). Ez A nagy Gatsby, és még több is – magával ragadó hangulat, remek színészek tolmácsolásában, mégis a stílustól lesz olyan emlékezetes. Luhrmann kiváló megoldásai mellett pedig még a giccset is elviseljük.

4. Transz (Trance)

Egy thriller, ami lüktet. A ritmusra. Az érzésekre. A hangulatra. A feszültségre. Az akcióra. A szexre. A látványra. Az audiovizuális hatásokra. Boyle néha nagyon eltalálja, hogy mit is kell csinálni: nem lesz persze tökéletes, de mégis talán a legkiforrottabb, legszórakoztatóbb alkotása. Azt hiszem, valahogy így kell XXI. századi thrillert készíteni.

3. Gravitáció (Gravity)

Bullock és Clooney az űrben, mindez Cuarón feszültségben gazdag, klausztrofób, mégis szédítő interpretációjában. Az ember csak lélegzetfojtva ül a moziban, és csodálkozik, hogy lehet ilyen csodát levetíteni. Nem mindennapi élmény, az ilyesmiért biztosan megéri moziba járni (s nem pedig a 3D miatt, ami itt is csak bazári látványosság).

2. A nagy szépség (La grande bellazza)

Film, amit a sznobériám miatt néztem meg – és milyen jól tettem! Miután olyan sokan áradoztak róla, nekem is muszáj volt belemerülnöm Róma egyedi, varázslatos és magával ragadó világába, ahol érzelmek vetélkednek a valósággal. Mert ilyenek vagyunk mi, ilyen a modern szépség. Nem érettem mindent, de nem is ez a fontos – hanem az a zsenialitás, amit Sorrentino átad. Tulajdonképpen miért is nem A nagy szépség lett az első? Jaigen, már tudom.

1. Django elszabadul (Django Unchained)

Január óta csak egyetlen filmet láttam, ami meg tudta volna közelíteni az idei (illetve lényegében tavalyi) Tarantino-művet. A szokásos manírokkal telített, mégis váratlanul humoros, közben érzelemdús és őrült, zseniális párbeszédekkel, ötletekkel és színészekkel dúsított, hamisítatlan mozi, maga a nagybetűs Élmény. Avagy Tarantino megint megcsinálta.

Egyéb kategóriák

A fentieken felül is akad még néhány film, amely mindenképpen érdemes kiemelésre.

Az év animációs filmje: Hotel Transylvania  – tavalyi, de csak azért mert az ideiek gyakorlatilag kivétel nélkül tragikusak voltak

Az év akciófilmje: RED 2 – az ilyesmi még működőképes az akciófilmek műfajában, ha más már nem is

Az év romantikus filmje: Exek és szeretők (Enough Said) – Gandolfini utolsója magával ragadóan bájos

Az év legszórakoztatóbb blockbustere: Sötétségben – Star Trek (Star Trek Into Darkness) – Abrams továbbra is állati szórakoztató dolgokat csinál

Az év szuperhősös filmje: Vasember 3 (Iron Man 3) – ez azért nem egy erős eredmény az idei mezőnyben

Az év látványa: Tűzgyűrű (Pacific Rim) – gigantikus robotok és óriási űrlények! mi kell még? még csak túl sokat sem akart

Az év legkellemesebb meglepetése: Szemfényvesztők (Now You See Me) – a semmiből jött, és valami döbbenetes szórakoztató volt

Az év legegyedibb hangú csodája: A messzi dél vadjai (Beasts of the Southern Wild) – csodásan, varázslatosan mutatja be azt a furcsaságot, amit életnek nevezünk

Az év kihagyott lehetősége: Z világháború (World War Z) – néha okos és szórakoztató volt, de nem eléggé és nem mindig

Az év legnagyobb csalódása: A hobbit – Smaug pusztasága (The Hobbit: The Desolation of Smaug) – bár alapvetően nem volt rossz, de azért nem is ilyet vártunk

Az év legrosszabb filmje: Az elnök végveszélyben (White House Down) – volt néhány jelentkező a posztra, de azért ez fájt a legjobban


Újoncok: 2013/14

Már jó ideje véget ért az upfronts, megtudtuk, hogy mely sorozatokat nézhetjük a jövő évad során is, s melyektől kell búcsúznunk, ráadásul az is kiderült, hogy melyek lesznek az újonc szériák. Ezek közül válogattam, hogy melyek érdekelnek, melyek lesznek azok, amelyeket feltehetően ősztől vagy tavasztól kezdve követni fogok.

NBC

Dracula: vámpírok és viktoriánus London. Szerelemmel. Szerintem is rosszul hangzik, de muszáj lesz vele próbálkozni. 2013 ősz.

Crisis: reflexszerű bukásra és középszerűségre ítélt high concept? És abból is az unalmasnak tűnő fajtából? Bízok abban, hogy nem, de… félek. 2014 tavasz.

Crossbones: Kalózok! Innentől az sem érdekel, ha rossznak tűnik (amúgy nem), akkor is megadom az esélyt. Azért John Malkovich jó Feketeszakáll lehet. 2014 tavasz.

Believe: már megint high conceptnek kinéző… és nyomozós? Akkor duplán félek. De egy próbát megér, mert ígéretes is lehet. Aztán úgyis csalódok. 2014 tavasz.

FOX

Sleepy Hollow: ígéretesnek tűnik, de nem is tudom, miért. Hiszen nyomozós, viszont van némi misztikum és egy Fejnélküli Lovas. Talán. 2013 ősz.

ABC

Resurrection: halottak jönnek vissza a valóságban? Ez jó is lenne, de valami mégis taszít. Talán az országos csatorna, talán az elképzelt minőség… Próbálkozni fogok azért. 2014 tavasz.

Mind Games: problémamegoldó-ügynökséges történetből most érkezett a Ray Donovan kábelen – biztos kell egy országos is? Plusz epizodikus. A koncepcióban van lehetőség, de miért midseason? 2014 tavasz.

Once Upon A Time in Wonderland: de csak mert a szimpla Once Upon a Time is (még) heti nézős. És hát Csodaország, amit viszont szeretünk. 2013 ősz.

Marvel’s Agents of SHIELD: a cím mindent elmond? Már az ötlet miatt is megadom az esélyt, remélem lesz benne erő és ötlet, mert könnyen középszerű epizodikus is lehet. 2013 ősz.

CBS

Hostages: minimális az érdeklődésem, de egy jó morális dilemmás thriller működhet. Csak CBS. És orvosos. 2013 ősz.

CW

The Originals: a The Vampire Diaries épp csak, hogy felül van a heti nézős szinten, viszont a jó karakterekkel spin-off lesz. Lehet váltani fogok? Egy próba viszont biztos. 2013 ősz.

The Tomorrow People: huhh, de rosszul hangzik egy különleges képességes high concept a CW-n. Azért az esély adott. 2013 ősz.

Star-Crossed: a pilotnak megy az esély, de egy űrlényes romantikus sorozat biztos, hogy nem a zsánerem. De hát, ki tudja. 2014 tavasz.

The 100: a három CW-s sci-fi közül ennek a legjobb talán az alapkoncepciója, de még mindig csöpögésre gyanakszom. A pilot után aztán úgyis kiszállok. 2014 tavasz.


Legjobb idén látott filmek – 2012

Újabb év telt el, és kicsit felemás érzéseim vannak a látott filmekkel kapcsolatban. Az idei esztendőt inkább a blockbusterek, popcorn-filmek évének éreztem (ez erősen látszik a toplistámon is – érdekes, tavaly pont fordított volt az arány), mintha nem nagyon jutottak volna el a hozzánk az igazi drámák. Az Oscar-szezon is inkább a feelgood, könnyed, kommersz darabokról szólt, míg a következő díjszezon alkotásaira már nem jutott időm. Az első helyezetten sokat gondolkodtam, mivel valahogy egyik produkciót sem éreztem annyira jónak, hogy az év filmjének kiáltsam ki, de azért mégis szerettem volna kiosztani a helyet, így került az első helyre az, aki.

Decemberben pótoltam bőségben, annyi filmet láttam 31 nap alatt, mint a korábbi öt hónapon át összesen, de legalább a közepes és rossz alkotások mellett kiválóak is becsúsztak. Különösen furcsa, hogy második megtekintésre minden jobban tetszett, sok film csak így került újra a toplista közelébe. Szokás szerint csak azok játszanak, amit idén mutattak be itthon(, vagy az Egyesült Államokban) , a top 10 mögött néhány egyéb kiemelendő alkotással.

10. Prometheus

Nem vagyok nagy alien rajongó, nem is vártam a filmet, ráadásul elég vegyes visszhangja volt, így csak decemberben sikerült pótolni. Annál jobban meg is lepett, ugyanis egy kellemesen szórakoztató, érdekes kérdéseket feszegető és ügyesen elkészített filmet láthattam, kár az utolsó fél percért.

9. Win Win

Tavalyi dramedy, méghozzá olyan hangulatos, hogy sokáig emlékezetes marad. Valósághű, természetes pillanatok, minden felesleges sallangtól mentesen, remek színészek és szerethető karakterek jellemezik, érdemes vele megpróbálkozni.

8. Az erő krónikája (Chronicle)

Hatalmas meglepetés, ugyanis nem sokat vártam ettől a fiatal szuperhősöket bemutató filmtől. Kis költségvetés, meglepően elviselhető kézi kamerás stílus, amely elsősorban karakterekre koncentrál. Frissítő és üdítő ez egy szuperprodukciókkal teli évadban, nagyon élveztem.

7. A csodálatos Pókember (The Amazing Spider-Man)

A másik meglepetés. A korábbi Pókemberek után nem sokat vártam, erre egy minden korábbinál szerethetőbb, lendületesebb és fiatalosabb szuperhősös történetet kaptam. Szimpatikus színészek, kellemes cselekmény, érdekes megvalósítás, engem könnyedén magával ragadott.

6. A leleményes Hugo (Hugo)

A díjszezon juttatta reflektorfénybe Scorsese új alkotását, mely szerethető légkört, hangulatos múltidézést és szimpatikus szereplőket hozott magával. A finom nosztalgia mellett nem maradnak el az érdekes gondolatok sem, sokkal kevésbé gyerekfilm, mint ahogy látszik.

5. Suszter, szabó, baka, kém (Tinker Tailor Soldier Spy)

Elsőre annyira nem ragadott meg, de második megtekintésre már teljesen beszippantott ez a szürke, rideg, hidegháborús atmoszféra. Parádés szereposztás, lassú, de átgondolt történet és a már említett hihetetlen hangulat jellemzi. Olyan kémfilm, ami még sokáig alapvetés lesz a műfajban.

4. Sherlock Holmes 2. – Árnyjáték (A Game of Shadows)

Eszméletlenül pontosan összerakott alkotás, kiválóan adagolt (és hibátlanul megvalósított) akcióval, ami nem nélkülözi a kalandot vagy a humort sem. Talán még jobb is, mint az előző Holmes, már ha ez egyáltalán lehetséges. Remek karakterek, csavaros krimi, mindenképpen érdemes folytatni annak, aki már az előzőt is kedvelte.

3. Bosszúállók (The Avengers)

Elsőre nem volt olyan hatású, mint szerettem volna – valószínűleg egyszerűen csak a várakozásaim miatt. Így kicsit leülepedve újranéztem, és mivel már tudtam mire számítsak, lenyűgözően jól szórakoztam. Sok karakter, köztük érdekes és kevésbé érdekes, de mindenkire a megfelelő idő jutott, miközben a történet izgalmas, a látvány pedig ámulatba ejtőnek bizonyult. Az év egyik legjobbja.

2. A sötét lovag – Felemelkedés (The Dark Knight Rises)

Szintén az elvárások problémájába estem, a gyakorlatilag hibátlan második rész után a harmadiktól is valami hasonlót vártam. Nem kaptam, de a második megnézésre már elfogadtam problémás részeit, így végül nagyon élveztem. Batman karaktere révbe ér, egy újabb őrült akarja elpusztítani a Gothamet, mindezt izgalmas, feszült és rendkívül látványos módon.  Hatásos és szuggesztív élmény, egyben lezárása egy fontos trilógiának.

1. Felhőatlasz (Cloud Atlas)

Nem vagyok benne biztos, hogy megérdemli az első helyet, de jobb filmet nem láttam idén. Izgalmasan kusza, magával ragadóan érdekes és szédítően varázslatos alkotás, tele furcsánál furcsább pillanatokkal, különböző stílusokkal, nyakon öntve mindez némi filozófiával. A történetszálak, színészek és karakterek kavalkádja valami különlegeset hoz létre, amit még sokszor kell újranézni.

Egyéb kategóriák

A fentieken felül is akad még néhány film, amely mindenképpen érdemes kiemelésre.

Kezdve rögtön az Oscar-szezon hangulatos műveivel, melyek ha nem is hibátlanok, azért érdemes őket megnézni. Az Utódok (The Descendants), az Egy hét Marilynnel (My Week with Marilyn), A némafilmes (The Artist) és a Pénzcsináló (Moneyball) is mindenképpen megér egy-két órát.

Az év animációs filmje: Tintin kalandjai (The Adventures of Tintin) – kicsit csalás, mert már tavalyi, de én csak idén láttam, viszont mindenképpen fergeteg szórakozás

Az év akciófilmje: A feláldozhatók 2 (The Expendables 2) – észveszejtő hommage, tele utalásokkal, tesztoszteronnal és kemény akcióval

Az év vígjátéka: A diktátor (The Dictator) – Sacha Baron Cohen stílusát nem mindig kedvelem, de most talált a polkorrektséget nélkülöző, elszállt filmjével

Az év science fictionje: Looper – A jövő gyilkosa – a Prometheus mellett a másik meglepő sci-fi, ami ha nem is tökéletes, de kellemesen szórakoztató volt

Az év látványa: John Carter / Csatahajó (Battleship) – egyik sem egy zseniális alkotás, a forgatókönyv sok sebből vérzik, de látványban verhetetlenek

Az év kihagyott lehetősége: Az éhezők viadala (The Hunger Games) – másodjára ez is jobban tetszett, ám még így is lehetett volna sokkal-sokkal jobb

Az év legelszálltabb popcorn-filmje: Abraham Lincoln, a vámpírvadász – az amerikai elnök vámpírokat gyilkol egy hatalmas baltával! azért minden más tragikus

Az év legnagyobb csalódása: Ted  – olyan sok pozitívumot hallottam róla, hogy azt hittem jó lesz, pedig rém unalmasnak tűnt

Az év legrosszabb filmje: Lorax (The Lorax) – animáció, mely csak 8 év alatt élvezhető, felette már nagyon idegesítő

Boldog új évet kívánok mindenkinek!


Követem

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.